AM turboflotor 1000 átalakítás

AM turboflotor 1000 átalakítás

Aqua-medic Turboflotor 1000 Európai és Amerikai változat……

A bal oldalon lévő változat az Európában forgalomban lévő, a jobboldali az amerikai változat.
Mivel mi használtuk(és használjuk most is) mindkét változatot, azt kell, hogy mondjam, az amerikai változat sokkal jobb hatásfokkal működik. Most megpróbálom vázolni azt, melyik változatnak mi volt az előnye és hátránya. Nos mi a T1000 multi (bal oldalt) változattal kezdtük. Nem működött rosszul, de azért voltak vele problémák. Beüzemelni nagyon egyszerű volt, csak összeraktuk, betettük a szűrőmedencébe és már működött is, kb. 3-4 óra múlva már csinálta is a habot. Sajnos a hab minőségét nem igazán lehetett rajta megfelelően állítani, mert azok a fekete kis „izék” a kifolyócsőnél korántsem képesek betölteni azt a funkciót, amire tervezték őket. Vagyis a vízszint a szerkezetbe volt ahol volt, végül is működött. Az első dolog amit észrevettünk az az volt, hogy ahogy a szűrőmedencében változik a vízszint (párolgás) úgy csökkent a lehabzóban is ill. utántöltésnél emelkedett. Ezáltal nem egyenletes minőségben termelte a habot (kvázi mikor szintig volt a szűrőmedence akkor vizes volt a hab, mikor nagyon lecsökkent a vízszint akkor meg nem volt hab. Akinél automata utántöltés van, ez nem okoz problémát.
Ezekután beszereztünk a másik modellből is egyet, hogy lássuk a különbséget. Ennek az összeállítása már korántsem volt annyira egyszerű, mivel ezen a pumpa nem betáppumpa, csak forgatja a vizet, míg a betápvizet vagy egy másik pumpával vagy egyenesen a lefolyóról (csappal szabályozva) kell megoldanunk. Én emellett a megoldás mellett döntöttem, mivel így a víz nagy része ténylegesen átmegy a lehabzón, nem tud a kosz leülni sehol a szűrőmedencében. Stb….. Beszereztünk hozzá egy pumpát (am 2500ph, ua. mint a multihoz), összeszereltük, megkapta a lefolyóról a betápvizet és elindítottuk. A vízszintet itt már be lehet állítani, mert a csappal szabályozott lefolyóról annyi vizet engedek a lehabzóba, hogy a vízszint megfelelő legyen 8a kis fekete szabályozókat kiiktattam a minél nagyobb átfolyás érdekében.) Az eredmény kb 3X-os mennyiségű hab, mint a multinál (ugyan az az akvárium, megegyező terheléssel) A hab nem vizes, jó sötét.

Átalakítás: Aki úgy gondolja, hogy meg meri kockáztatni azt, hogy a meglévő lehabzóját átalakítja, annak egy pár vázlatos terv hozzá. (akinek még nincs azt ajánlom ne átalakítson, hanem vegyen egyet az USAból, én 83USD+pk(15usd)-ért vettem új, motor nélkül, motor itthon 21.000 huf) Szóval az átalakítás megoldható úgy, hogy ahol eddig ment be a víz, azt a csonkot összekötjük a motorral, az úgy jó ahogy van. A lehabzó alját oldalt meg kell fúrni (20-as pvc cső), onnan egy kivezetést kell készíteni a motor SZÍVÓcsonkjáig. Közé kell beiktatni a betápvizet.

1., betáp cső lefolyóról ill. betáp motorról (20mm-nél kisebb átmérőjú) egy T-elosztóval csatlakoztatva.
3., levegőcső a., vagy ventrui jelleggel b., vagy az AM2500Ph-k hoz kapható egybeszerelt venturi (az EU T1000hez ilyen van) az is megfelelő lehet

4., kifolyócső Az átfolyás kb. 600-1000L/ó között variálható. Aki esetleg költségkímélésként meg szeretné építeni ezt a fajta lehabzót otthon, azoknak felteszem a méreteket is:

A test teljes magassága (a nyak és a skimmer cup nélkül) 32,5 cm Az összes cső 20-as pvc, a kifolyócső csinálható nagyobból is az egyszerűbb állítás végett. A test hengeres sugara 6,25 cm (átmérő 12,5cm)

Sok sikert és jó munkát mindenkinek, bármi kérdésre szívesen válaszolok, ha tudok. Sasa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.