A cikk sorozat első részében megismerkedhettünk a lehabzók működési elvével, és a lehabzók csoportosításával az akvárium vizéhez való viszonyuk, kapcsolódásuk alapján.

Most megpróbálom bemutatni, hogy a lehabzók esetében milyen módon is hozhatóak létre a működésüket biztosító buborékok és ez alapján, hogyan tudjuk csoportosítani a lehabzókat.

A felületi feszültség révén létrejövő buborék, mint a lehabzó működésének alapja:

A tenger víz felületi feszültsége jóval nagyobb mint az édesvízé, ezért is nem működnek a fehérje lehabzók megfelelően az édesvízi akvarisztikában. A felületi feszültség a levegő és a víz keverésekor az előző részben említett kötések miatt magukhoz vonzzák az eltávolítható vegyületeket. A lehabzó testben a buborékok emelkedésre vannak kényszerítve és ahogyan csökken a nyomás körülöttük úgy növekednek, tágulnak. Természetesen ezzel a megkötő felületük is növekszik, azonban ez a növekedés egy idő után már nem optimális.

A lehabzónál fontos a lehető legfinomabb buborék képzés és a kontakt idő.  (kontakt idő egyenlő a reakciós kamrában eltöltött idővel )A test hosszúsága meghatározza a kifolyó szabályzásával együtt a kontakt időt. Természetesen itt szerepet játszik a lehabzó pumpa és a venturi mérete is. Meg kell jegyezni itt azt is, hogy ha a testen belül túlzott a turbulencia, örvénylés, nem tud kialakulni nyugalmi zóna, ami a habépülését összeomlasztja. Ilyenkor a habzó alján gyűlik össze a  salak anyag egy része. A nyugalmi zóna kialakulásához a hab platni vagy perforált hablapka, elengedhetetlen a rövid testű habzóknál, ami segíti az irányított habzást is.

A habzótest hosszának csökkentésére általában az átmérő növelését választják a gyártók, illetve az alacsony injektálási ponttal nyerhetnek néhány centimétert..

Az optimális kihabzást a folyamatos habképződés jellemzi, amelynek intenzitása változó, nagyban befolyásolja az anyagcsere termékek aránya és az aminosavak, zsírsavak ( ezek sói a felületi feszültséget megszüntetik, ezért etetésnél nincs habzás) koncentrációja.
Létező probléma az alul-habzás, amikor is alacsony a pumpa kapacitása, vagy túl nagy a levegő szállítás, felborul a víz-levegő arány. A habzó termel, viszont az egyéb víz paraméterek kedvezőtlenül változnak.

A másik probléma lehet a túlhabzás. Ez inkább a nagy teljesítményű habzóknál fordul elő, amikor a szennyeződés alacsony a lehabzó képességeihez mérten. A lehabzó az elkoszolódás jellemző tüneteit mutatja. (nyak bekoszolódik)
Fentiekből is látszik, hogy milyen fontos megválasztanunk a megfelelő teljesítményű lehabzót, és legalább ugyanilyen fontos a megfelelő teljesítményű pumpa megválasztása a lehabzóhoz.

A lehabzókat csoportosíthatjuk a buborékok képzésének módja alapján is. Így az alábbi csoportok lehetségesek:

• Levegőporlasztós lehabzók
• Venturi-csöves lehabzók
• Diszpergátoros lehabzók

A Venturi szelepes és a diszpergátoros lehabzókat szokás injektoros lehabzóknak is nevezni.

Levegőporlasztós lehabzók

A levegőporlasztós lehabzókat a szakirodalom néhány esetben, mint membrános, membránpumpás lehabzót említi. Ez a levegőztető pumpára való utalás, mely szükséges a működéshez.

Ezekben a lehabzókban egy vagy több levegőporlasztó szolgáltatja a habképzéshez szükséges buborékokat. Az édesvízi akvarisztikában használt habkövek nem alkalmasak a használatra, mivel a szükségesnél nagyobb buborékokat lehet csak velük előállítani. Lehabzó működtetéséhez a fából készült porlasztók az alkalmasak. A legjobb porlasztók hársfából készülnek.

Az így működő lehabzók teljesítménye kicsi, a porlasztó hamar eltömődik, elrothad. Gyakorlatilag a porlasztót célszerű havonta, néhány hetente cserélni.  Csak kisebb akváriumoknál használható, kicsi vízterhelés mellett.

Venturi csöves lehabzók

A Venturi-cső egy olyan csődarab, mely áll egy szűkülő részből (konfúzor), majd egy rövidebb szűkebb, de állandó keresztmetszetű csődarabból és végül egy bővülő csődarabból (diffúzor).

Valahogy így kéne elképzelni:

A szűkülő részben a közeg nyomása kisebb lesz, míg a sebessége megnő, ezáltal az ide bevezetett levegő csövön keresztül képes levegőt beporlasztani a rendszerbe.

Ezeknél a lehabzóknál a vizet valamilyen szivattyú nyomja egy csőbe, majd a lehabzó testébe. A szivattyú és a lehabzó teste közötti csődarabban található valahol a Venturi-cső. A legegyszerűbben úgy tudjuk eldönteni, hogy ilyen lehabzóval találkoztunk e éppen, ha megnézzük, hogy hova van bekötve a levegőt bejutató cső. Ha a pumpa, nyomó oldali kimenete és a lehabzó közötti csőbe megy be a levegő valahol, akkor biztosan Venturi-csöves lehabzót látunk.

A Venturi-csöves lehabzók már lényegesen nagyobb hatásfokkal tudnak üzemelni. A buborékok mérete függ a Venturi-cső kialakításától, a víz sebességétől, a Venturi-cső távolságától a reakció kamrába való kivezető nyílás helyétől. Bizonyos fokig növelhető a hatásfok, ha a levegőt enyhe nyomás alatt juttatjuk be a csőbe. Így egy kicsit több levegő jut be a rendszerbe, azonban ha nagyobb a nyomás a kelleténél, megszűnik a porlasztás, csak nagyobb buborékok képződnek.

Ugyanaz a lehabzó test Venturi-csöves megoldás mellett durván 30 %-al kisebb akváriumot bír el, mint, ha diszpergátoros lenne.

A Venturi-csöves megoldás hátránya a vízkő képződés. Sajnos több gyártó olyan helyen helyezi el a Venturi-csövet, hogy az gyakorlatilag tisztíthatatlan. Találkoztam olyan kínai termékkel, ahol a Venturi-cső a házon belül volt elhelyezve, bele ragasztva a csőbe, aminek a végén még egy plusz tárcsa is fel lett szerelve. Csak az egész lehabzó test ecetbe mártásával lehetett a Venturi-csövet ecetezni, tisztítani, de más eszközzel nem lehetett hozzá férni. Ma már csak ritkán találkozni ilyen lehabzóval, de a használt piacon még nyilván meg-meg jelenik egy-egy példány.

Próbáltam egy olyan lehabzót találni, ami létezett Venturi-csöves és Diszpergátoros kivitelben is. Ez a Red Sea Berlin lehabzója volt. Kerestem róla képeket a neten.

Mindkét képen jól látszik, hogy a levegőt a szivattyú után vezették be a lehabzóba. Az első képen a lehabzó test előtt, a másodikon, közvetlenül a pumpa után.

Találtam egy képet, ahol egy kolléga már házi barkácsban próbálta javítani a teljesítményt, de maradt a Venturi-csöves megoldásnál.

Diszpergátoros lehabzók

A lehabzók buborék (hab) képzésének következő fázisa a diszpergátoros lehabzók, pumpák alkalmazása volt. Ma ezek a legnagyobb hatásfokkal működő lehabzók. A levegő hab keveréket itt egy speciális rotorral ellátott pumpa segítségével készítjük el. A levegő a pumpa beszívó csonkján jut be a rendszerbe és azt a pumpa speciálisan kialakított rotorja aprítja kicsi buborékokká, keveri össze a vízzel, készíti el a habot.

Ezek a rotorok lehetnek, tűsek, tűs tárcsásak, a lapátok helyén lehetnek kis pálcikák, nylon szövet, habkő, és még ki tudja mi minden. A lényeg, hogy minél több levegőt, minél kisebb buborékot hozzunk létre egységnyi vízmennyiségben.

Néhány példa a netről (van kép innen a honlapról is, köszönet a készítőnek)

Ezeket a lehabzókat onnan lehet a legkönnyebben felismerni, hogy a levegő bevezető csöve a lehabzó pumpa speciálisan kialakított szívócsonkján megy be a pumpába.

Ezzel ennek a témának a végére is értünk.

A folytatásban…

<url=http://korallszirtes-akvarium.hu/kb.php?a=176>Megismerkedhetünk a lehabzók lehetséges elhelyezési módja szerinti csoportosításukkal. Megismerkedhetünk a különböző alkalmazási formákkal, lehetőségekkel.