Randy Holmes-Farley: Korallos akvárium optimális vízparaméterei (2. rész)

eredti cím: ‘Optimal Parameters for a Coral Reef Aquarium: By Randy Holmes-Farley’
Randy Holmes-Farley angol nyelven írt cikkének fordítása, RHF engedélyével

A cikk első része itt olvasható.

 

Egyéb hasznos vízparaméterek (második rész)

 * Általában nem javaslom mérni és ellenőrizni ezeket a paramétereket, de ha mégis, ezek az iránymutatások.

Kálium

Kálium a kevésbé kritikus paraméterek között szerepel, de nem azért, mert nem fontos, hanem mert a legtöbb akváriumban nem fogy gyorsan. A legtöbb tengeri akvarista nem teszteli, és nem adagolja a káliumot és valószínűleg a vízcseréknek köszönhetően így is megfelelő mennyiség áll rendelkezésre. A kálium fontos a sejtműködésben, és általában a sejtek belsejében magasabb a koncentrációja, mint kívül. Az embereknél például, szinte mind a sejteken belül található, a vérben a kálium nagyon alacsony koncentrációban van jelen.

A tengeri élőlények legtöbb sejtjében a kálium koncentrációja magasabb, mint a környező tengervízben. Ebből az következne, hogy a kálium gyorsan fogy, miközben a szervezetek szaporodnak, és növekedéssel tömegüket gyarapítják, legyenek azok baktériumok, mikroalgák, makroalgák, halak vagy korallok. Azonban elég sok kálium van a tengervízben és a só keverékekben is, illetve az ételt amit etetéssel beviszünk, annak sejtjei is tartalmaznak káliumot. Feltételezve, hogy ezek a sejtek nem roncsoltak, és nem öblítettük le a káliumot, nagy mennyiségű káliumot viszünk be élelmiszerekkel. Így az akváriumunkban levő kálium nettó koncentrációja az élelmiszerrel vagy egyéb módon bevitt, valamint a szövetek növekedésével vagy egyéb módon kiexportált fogyásból adódik.

Egyes akvaristák, akik akváriumaikban kálium fogyást észlelnek, pótolják, hogy a természetes tengervíz értékeket fenntartsák. A saját akváriumomban nem észleltem ennek fogyását, én nem adagolom. A fogyást egyesek a baktériumok szaporodásához adagolt szerves szénnel hozzák kapcsolatba, de saját rendszeremben ezt nem tapasztaltam (talán ennek oka azon ételek, amikkel etetek). Kálium hiány elsődleges tünete bizonyos SPS koralloknál jelentkezik, mint pl. Montipora. Lassú növekedésben és/vagy szürkés színekben nyilvánul meg. Nem tudom, hogy ez valójában az alacsony káliumszinthez köthető vagy sem, viszont ilyen tapasztalás mellett, hasznos lehet káliumot mérni, és ha szükséges, akkor adagolni. Javaslom a 380-420 ppm közötti értéket, viszont ha ennél magasabb szintet mérünk, nem tennék semmit annak érdekében, hogy megpróbáljam ezt csökkenteni.

 

Szilikát

Szilikátok két problémát vetnek fel. Ha diatom algák (kovamoszatok) folyamatos problémát okoznak egy beállt akváriumban, ez jelentős oldott szilícium-dioxidra utalhat, különösen, ha csapvizet használunk, mivel kovamoszatoknak szilíciumra van szükségük, hogy megéljenek. Ebben az esetben, a csapvíz megszűrése valószínűleg megoldja a problémát. Ilyen helyzetben, a teszttel bevizsgált víz nem feltétlenül mutatja ki a magasabb szilícium szintet, mivel a diatom algák felveszik, amint ez az akváriumba kerül.

Ha kovamoszatok nem jelentenek problémát az akváriumban, akkor javaslom szilikát adagolását. Miért javasolom ennek adagolását? Azért, mert mivel sok akváriumban ennek koncentrációja a természetes szint alatt van és mivel akváriumaink élőlényeinek szüksége van rá, következésképpen az akváriumban élő szivacsok, puhatestűek és kovamoszatok nem jutnának a gyarapodáshoz elegendő szilíciumhoz.

Nátrium-szilikát oldat adagolását javaslom, mivel ez a szilíciumnak vízben egy jól oldódó vegyülete. Általános, kereskedelemben kapható nátrium-szilikát oldatot (vízüveg) használok, ami nagyon olcsó. Boltban vagy online is könnyen beszerezhető, mert tartósítószerként is használják (mint például tojás tartósítása).

Adagolási tapasztalatom alapján, biztonságos adagolási javaslat 1-2 hetente egyszeri 1 ppm-nyi SiO2. Ez azon a tényen alapul, hogy a saját akváriumomban ez a mennyiség 4 nap alatt elfogy, anélkül, hogy bármiféle “rossz” reakciót tapasztaljak. Természetesen el lehet kezdeni ennek az adagnak a tizedével, és fokozatosan emelni az adagot. Túl sok diatom alga esetén, vissza kell venni az adagolást. Feltételezem, hogy az eddig adagolt összes SiO2-t az akváriumomban élő különböző élőlények használták fel (szivacsok, kovamoszatok, stb), illetve az is lehetséges, hogy nálam több a szivacs, mint más akvaristánál. Következésképpen a diatom algák okozhatnak gondot másoknál, amit én nem tapasztaltam. Foszfátcsökkentésre használt GFO (granulált vas-oxid) is valamelyest megköti a szilikátot és csökkenti annak koncentrációját.

Ha valaki szilikát adagolása mellett dönt, javaslom ennek időnkénti mérését a vízben. Ha a koncentráció eléri a 3 ppm SiO2 értéket, diatom algák hiányában is javaslom csökkenteni az adagolást, mert ez már a tengervíz felszínén mért maximális koncentráció.

 

Jód

Én jelenleg nem adagolok jódot az akváriumomba, és másoknak sem javaslom, hacsak nem bizonyosodnak meg róla hogy ez hasznos számukra. Jód adagolása sokkal bonyolultabb, mint más ionok esetében, mivel: nagyszámú különböző formában létezik; számos különböző formáját adagolják az akvaristák; ezen vegyületek tengeri akváriumban ide-oda átváltoznak; illetve az a tény, hogy a rendelkezésre álló tesztek a jelenlevő vegyületeknek csak egy részét mutatja ki. Ez a komplexitás, és az a tény, hogy a tudományos szakirodalomból nem ismert olyan tengeri akváriumban gyakran előforduló faj, melynek szüksége lenne jelentős jódra, azt sugallja, hogy az adagolás talán felesleges és problémás.

Évekig adagoltam jódot, majd miután ezzel leálltam, nem vettem észre változást a nálam levő élőlényeken (beleértve makroalgák, garnélák, stb, de nyilvánvalóan nem tartottam minden élőlényt, ami esetleg másoknál előfordul). Többen megerősítették ezen megállapítást. Ugyanakkor mások meg vannak győződve arról, hogy a jód hasznos az akváriumban.

Az óceánban a jód legkülönbözőbb formákban létezik, úgy szerves, mint szervetlen formában. Ezen különböző jód vegyületek közötti körforgás nagyon összetett és aktív kutatási terület. Az óceánban található szervetlen jód mivolta általánosan ismert évtizedek óta. A két domináns formája a jodát (IO3-) és a jodid (I-). Együttesen ez a két jód fajta általában körülbelül 0,06 ppm teljes jódot tesz ki, de a jelentett értékek szórása 2x. A felszíni tengervízben általában a jodát dominál, itt a jellemző érték 0,04-0,06 ppm jód. A jodid alacsonyabb koncentrációban van jelen, jellemzően 0,01-0,02 ppm jód.

A jód szerves formái azok, melyekben a jód atom kovalens kötéssel egy szénatomhoz kapcsolódik, mint például a metil-jodid, CH3I. Ezen szerves formák koncentrációja (ezek különböző molekulák) csak most vált ismertté az oceanográfusok számára. Egyes part menti területeken a szerves jód, a teljes jód akár 40%-át is kiteheti, így a korábbi beszámolók miszerint a szerves jód vegyületek mennyisége elhanyagolható, hibás lehet.

A főbb élőlények melyek tengeri akváriumokban jódot “használnak”, legalábbis amennyire a szakirodalomból ismert, azok az algák (mikro- és makro). Caulerpa racemosa és Chaetomorpha sp makroalgákkal való kísérleteim azt sugallják, hogy jodid hozzáadása nem növeli jelentősen ezen gyakran használt makroalgák növekedési ütemét. Más makroalga fajok eltérően reagálhatnak, de egyik faj sem ismert a szakirodalomból, amely igényelné a jódot.

Végül azoknak, akik jódot szeretnének adagolni, azt javaslom, hogy erre a jodid a legmegfelelőbb. Jodidot egyes élőlények könnyebben hasznosítják, mint a jodátot, és a tesztek is kimutatják. Bár sokan használják és elégedettek az eredménnyel, nem vagyok a Lugols jód nagy rajongója (I2 és I- keveréke), mert reaktív és természetellenes. Ennek tudatában, ha valaki kísérletezni szeretne jóddal, tegye, viszont legyen felkészülve arra, hogy esetleg nem lesz eredménye és álljon le vele, ha ez bebizonyosodik. A jód formáinak és tesztelésének komplexitásából adódóan általában azt tanácsolom, hogy adalékanyagokkal és tesztek segítségével ne próbáljunk meg egy adott jód koncentrációt fenntartani, hanem hetente egyszer adagoljunk a természetes tengervízzel egyenértékű mennyiséget.

Javaslom a kereskedelmi, lassú lebomlású jódkészítményeket is elkerülni. Nem tudom, hogy mik ezek a termékek valójában, de a legvalószínűbb, hogy szerves jód valamilyen formája. Kevés adat áll rendelkezésre az ilyen vegyületek akváriumokra gyakorolt a hatásáról és nem látom értelmét kísérletezni velük.

 

Nitrát

A nitrát ion régóta foglalkoztatja az akvaristákat, de az újabb keletű innovációk miatt manapság sokkal kisebb probléma, mint volt. Nitrogénből képződik, ami élelmiszerekkel kerül be az akváriumba, és sok esetben, annyival megemeli a nitrátot, hogy a természetes szintet nem tudjuk fenntartani. A múltban számos akvarista végzett vízcserét kimondottan nitrát csökkentő céllal. Szerencsére ma már számos mód van rá, hogy a nitrát szintet ellenőrzés alatt tartsuk, és a modern akvarisztika sokkal kevésbé szenved a magas nitráttól, mint tette azt a múltban.

Nitrátot gyakran társítják algákhoz, és valójában a többlet tápanyag, ideértve a nitrátot is, az algákat gyarapodásra ösztönzi. A vízben oldott felesleges nitrát és egyéb tápanyag, más potenciális akvárium kártevőket is növekedésre serkent, mint például a dinoflagellate (páncélos ostorosok). Az eddig ismert tudományos irodalom szerint a tengeri akváriumban előforduló nitrát önmagában nem toxikus. Mindazonáltal, az emelkedett nitrát tartalom előidézhet túlzott zooxanthellae növekedést, ami viszont csökkenteni fogja a korall növekedési ütemét és bebarnul.

Ezen okok miatt a legtöbb tengeri akvarista törekszik a nitrát szintet alacsonyan tartani. Egy jó cél érték a 0,2 ppm alatti nitrát. Tengeri akvárium elfogadhatóan tud működni sokkal magasabb nitrát szinten is (mondjuk 20 ppm), de belefuthat a fentiekben leírt problémákba.

Nagyon sok lehetőség van nitrát szintet csökkenteni: csökkenteni az akvárium nitrogénbevitelét; növelni a nitrogén exportot lehabzóval; növelni a nitrogén exportot makroalgákkal vagy algaszűrővel (vagy bármely egyéb élőlény szaporítása és kézi eltávolítása); mély homok ágy; élőkő; a nitrogén ciklus gyorsítására használt szűrők eltávolítása; szenes denitrátor; kénes denitrátor; szerves szén adagolás (ecet, vodka, biopellet, stb); nitrát megkötő média; illetve polimérek és aktívszén használata, melyek megkötik a szerves anyagokat mielőtt azok lebomlanak. Én az alábbiakat használom: ecet, lehabzó, makroalgák, sok élőkő a refugiumban és aktív szén.

 

Nitrit

Akvaristák nitrithez köthető félelmei általában az édesvízi hobbiból származnak. Nitrit sokkal kevésbé toxikus a tengervízben, mint édesvízben. A tengeri halak általában képesek túlélni a több mint 100 ppm nitritet! Hacsak a jövőbeni kísérletekből nem derül ki, hogy az akvárium lakóira nézve toxikus a magas nitrit, nem tartom fontos paraméternek a nitritet. A nitrit mérése új akvárium esetén hasznos lehet a benne zajló biokémiai folyamatok nyomon követése céljából. Beállt akváriumok esetén, a legtöbb esetben én nem ajánlom a nitrit mérését.

 

Stroncium

Stroncium egy másik ion, amiről azt gondolták a múltban, hogy nagyon fontos, de sok ember leállt az adagolásával, és látszólag semmi nem történt. Minden bizonnyal vannak még hívei, akik továbbra is hasznosnak gondolják, de mint a jód esetében is, ennek az adagolását is csak kísérletezésképpen tegyük, majd ennek hasznosságáról győződjünk meg, mintsem feltételezzük azt, megkímélve magunkat egy csomó időtől és kiadástól, ami ennek méréséhez és adagolásához szükséges.

Ha valaki mégis az adagolás mellett dönt, a 5-15 ppm stroncium szintet javaslom tartani. Ez nagyjából a természetes tengervíz 8 ppm szintjét íveli át. Nem javasolom stroncium adagolását, ha előtte nem mértük és a mérés alacsony szintről tanúskodik. Az utóbbi időben nem próbáltam ki újabb stroncium teszteket, de a múltban használt tesztekkel nem voltam megelégedve. Remélhetőleg ez mára változott, ha nem, akkor a stroncium mérése és adagolása még nagyobb kihívást jelent.

Múltbeli tesztek alkalmával (ICP-AES eszközzel mérve), azt tapasztaltam, hogy saját akváriumomban, a stroncium szint, adagolás nélkül is a természetes szint fölött volt (az Instant Ocean só használatából adódóan 15ppm értéken volt). Nem szeretném ennél magasabb szinten látni. Következésképpen, nem tanácsos úgy adagolni, hogy ne ismernénk az akvárium stroncium szintjét. Tudományosan bizonyított, hogy néhány szervezetnek szüksége van stronciumra, habár ezek nem olyan élőlények, melyek akvaristáknál előfordulnak. Például bizonyos csigafajoknak, lábasfejűeknek és sugárállatkáknak stronciumra van szükségük. A stroncium emelt koncentrációban toxikus. Egy konkrét esetben 38 ppm stroncium elegendő volt bizonyos tarisznyarák faj (Carcinus maenas) elpusztításához. Nincs bizonyíték arra, hogy 5-15 ppm stroncium káros lenne bármely tengeri élőlény számára, viszont az sem ismert, hogy milyen stroncium szint az optimális. Végül, tapasztalt akvaristák anekdotikus bizonyítékai azt sugallják, hogy a természetes stroncium szintnél lényegesen alacsonyabb érték hátrányosan befolyásolja a korallok növekedését, de ez a hatás nem bizonyított.

A stroncium szint csökkenése abból ered, hogy mivel kémiailag úgy néz ki, mint a kalcium, “véletlenül” beépül a kalcium-karbonát kicsapódása során, ami végbemehet az áramoltatókon, a fűtőberendezéseken, vagy a korallvázak képződése során. Legtöbb akvarista számára egy megfelelő minőségű sóval végzett vízcsere a legjobb módja a stroncium megfelelő szinten tartásának.

 

ORP

Nem javaslom, hogy akvaristák megpróbálják “irányítani” az ORP-ot.

A tengeri akvárium oxidációs-redukciós potenciálja (ORP) a víz oxidációs erejének mértéke. Az ORP-ot gyakran a víz fontos paraméterei közé sorolják, és egyes cégek kínálatában megtalálhatók az ORP szabályzására hivatott termékek (berendezések és vegyszerek). Sokan, akik az ORP szabályzását javasolják, arról győzik meg az akvaristákat, hogy ez az érték az akvárium víz relatív “tisztaságát” jelenti, annak ellenére, hogy ez soha nem bizonyított.

ORP, alapjában, nagyon-nagyon bonyolult. Ez talán a tengeri akváriumokkal kapcsolatos legbonyolultabb kémiai tulajdonság, mellyel akvaristák találkoznak. ORP magába foglal számos tengervízzel és akváriummal kapcsolatos kémiai adatot, melyek egyszerűen ismeretlenek. Ebbe beletartoznak folyamatok, melyek nincsenek egyensúlyban, és ezáltal nehéz megérteni és megjósolni őket. Még riasztóbb az a tény, hogy azon vegyi anyagok, melyek egyik akváriumban befolyásolják az ORP-ot esetleg nem azonosak azokkal, melyek egy másik akváriumban vagy a természetes tengervízben hatással vannak az ORP-ra. Tengervíz esetében leggyakrabban a mért ORP érték a különböző fémek (mint például a vas és a mangán) különböző redox formáinak a relatív koncentrációja.

ORP ugyanakkor a tengeri akvárium víz tulajdonságainak egy érdekes mértéke. Használható az akvárium bizonyos eseményeinek monitorozására melyek hatással vannak az ORP-ra, de másként nehéz lenne észlelni őket. Ezek az események magukba foglalhatják például bizonyos élőlények elpusztulását, vagy szerves anyagok szintjének emelkedését hosszú távon. Akvaristák, akik mérik az ORP-ot, és az akvárium fenntartásához az ORP értékét is figyelembe veszik (mint például fokozott levegőztetés, lehabzás, szén használata, stb) hasznát vehetik az ORP mérésének, amivel a változás megfigyelhető.

ORP mérés azonban nagyon érzékeny a hibákra. Kiemelten figyelmeztetem az akvaristákat, hogy a mért ORP szint abszolút értékének ne tulajdonítsanak túlzott jelentőséget, különösen akkor, ha az ORP szonda nem volt frissen kalibrálva. ORP mérése akkor a leghasznosabb, ha ezen érték változását követjük.

Néhány akvarista oxidálószereket használ (pl permanganát), hogy az ORP szintet emelje, bár ez a gyakorlat mostanában sokkal ritkább, mint a tengeri akvarizálás korai éveiben volt. Ezek adagolása bizonyos akváriumok javára válhat, és előnyös lehet oly módon is, ami nem kimondottan az ORP változásához köthető (mint például a víz sárgaságának csökkentése). Sose adagoltam ilyen anyagokat az akváriumomba, bár használtam ózont a múltban. Meggyőző adatok hiányában az ilyen típusú adagolás kockázatosabbnak tűnik számomra, mint az ebből származó bizonyított és feltételezett előny (kivéve a megfelelően használt ózon).

Ózon használata mellett az ORP egy fontos indikátor, melynek túlzott használata az élőlényeket veszélyezteti. A megfelelő mennyiségű ózon használatára véleményem szerint az abszolút ORP érték nem is jó mutató. Erre a célra az ózon használata előtti és utáni értékek, azaz az ORP változás megfelelőbb.

 

Bór

Bór jelentőségének témája nem túl gyakori a tengeri akvaristák körében, annak ellenére, hogy egyesek naponta adagolják ezt, bizonyos kereskedelmi kH adalék részeként. Bórral kapcsolatban a legtöbb említést gyártók teszik, akik próbálják ezt „puffer” készítményként eladni. Ezekből az információkból, sajnos szinte mindig hiányoznak a konkrétumok a bór mennyiségéről vagy hatásairól, legyenek azok pozitívak vagy negatívak. Véleményem szerint, a bór nem egy fontos elem, ami felügyeletet igényelne.

Bór, amely tengervízben bórsavként és borátként van jelen, csak nagyon kis töredékben járul hozzá a tengervíz pH puffer kapacitásához, szinte a teljes a bikarbonát/karbonát puffer párból adódik. Bizonyos élőlények számára a borát szükséges tápanyag, viszont ugyanakkor más élőlények számára pedig toxikus is lehet nem sokkal a tengeri szint fölötti értéken.

Ezen okokból a természetes szintet javaslom fenntartani, nagyjából 4,4 ppm bór. 10 ppm alatti érték valószínűleg elfogadható a legtöbb akvárium esetében. 10 ppm feletti értéket kerüljük el. A vízcserék miatt valószínű, hogy a legtöbb tengeri akváriumban megfelelő a bór koncentrációja, és általában nem ajánlom, hogy akvaristák foglalkozzanak ennek korrigálásával. Úgy tűnik, legtöbb akváriumban lassan fogy.

 

Vas

A vas koncentrációja elég alacsony ahhoz, hogy az óceán egyes részein a fitoplankton növekedést korlátozza, és tengeri akváriumokban is korlátozó tényező lehet makroalgák és turf algák számára. Mivel vasból kevés áll rendelkezésre és fontossága kritikus, a baktériumok, algák és egyéb tengeri élőlények agresszíven kötik ezt meg. Következésképpen azon akváriumokba ahol makro algák vagy algaszűrő üzemel, megfontolandó a vas adagolása, illetve ha lehetséges más esetekben is.

Vasat mérni az óceánban vagy a tengeri akváriumokban található szinten nem könnyű. Tesztek nem tudják kimutatni az ennyire alacsony koncentrációt, kivéve, ha szokatlanul nagy mennyiségben adagoljuk ezt. Ugyancsak nem könnyű meghatározni, hogy a sok formája közül melyik az, mely biológiailag hozzáférhető a tengervízben, és mely nem. Következésképpen ne egy adott vas koncentráció szint legyen a cél, hanem azt kell eldönteni, hogy adagoljunk vasat vagy sem, majd egy ésszerű adagolás mellett megfigyelni hatását. A vas adagolásának oka, hogy a makroalgák és turf algák számára ez előnyös lehet. Ha nem használunk algaszűrőt vagy nem növesztünk makroalgákat, akkor talán egyáltalán nem szükséges a vas mérése és adagolása.

A vas adagolásának mennyiségét meglehetősen egyszerű belőni, mivel az a tapasztalatom, hogy nem igazán számít. Feltételezhető, hogy amint elegendőt adagoltunk és megszűnik mint korlátozó tápanyag, az extra vas nem okoz nyilvánvaló károsodást az esetek többségében (bár van néhány ember, aki úgy gondolja, ez serkenti a cianobaktériumok növekedését). Évekig egy vas-citrát oldatot adagoltam, de újabban átváltottam Fergon tablettából készült oldatra (vas-glükonát; drogériákban megvásárolható vas-kiegészítő termék). Egy tablettát adok 20 ml RO/DI vízhez, egy éjszaka alatt feloldódik. A keveréket felrázom, majd a szilárd része kiválik az alján és a maradék világos zöldessárga folyadékból egyszer vagy kétszer egy héten adagolok 1-2 ml-t az 1200 literes rendszerembe.

Ha kereskedelmi termék mellett döntünk, azt tanácsolom, csak kelát kötésű szerves vasat tartalmazó kiegészítőt vásároljunk. Édesvízhez árult vaskészítmények néha nem kelát kötésűek, mert a szabad vas jobban oldódik az édesvízi akváriumokban levő alacsonyabb pH szinten. Ezeket a termékeket én elkerülném tengeri akváriumok esetén. Viszont akár ez is működhet, mivel a szakirodalomban szereplő tanulmányok a tengervízben a szabad vasat használják, de valószínűleg ez nem annyira hatékony, mivel kicsapódhat mielőtt a rendszerbe kifejtené hatását.

A tengeri hobbihoz kínált vas termékek sok esetben nem részletezik, hogy bennük a vas mivel képez kelát kötést, ezáltal védve a készítményt. Igazából nem gondolom, hogy ez sokat számít. Bizonyos molekulák által képzett erős kelátok valóban gátolják a vas biohasznosulását, mivel ezek megakadályozzák a vas kioldódását míg a kelátképző molekula teljesen le nem bomlik, de remélem, hogy a gyártók kerülik ezeket a molekulákat. EDTA, citrát és mások tulajdonképpen fotokémiailag lebomlanak, így folyamatosan kis mennyiségű szabad vasat szabadítanak fel. Az a vélelem, hogy az élőlények ténylegesen a szabad vasat veszik fel.

Meg kell jegyezni, hogy makroalgákon kívül a vas korlátozó tényező lehet sok egyéb élőlény számára is. Ezek lehetnek mikroalgák, baktériumok (még a patogén baktériumok is), cianobaktériumok és kovamoszatok. Ha váratlan problémák merülnek fel, indokolt lehet visszavenni vagy leállni a vas adagolással.

 

Összefoglaló

Tengeri akvarisztika kémiájával kapcsolatos témák gyakran ijesztőek lehetnek. Akvaristák sok kémiai paramétert mérnek, amelyek közül néhány kritikus a sikerhez, és néhány közülük sokkal kevésbé fontos. A sikerhez szükséges kritikus paraméterek közül, legtöbb akváriumban csak a kalcium és a karbonát igényel rendszeres pótlást, bár az 1. táblázatban szereplő többi paramétert is szükséges ellenőrizni. Az 1. táblázatban szereplő paramétereket hosszú távon a megfelelő szinten tartva lehetőséget ad, hogy még nagyobb mértékben élvezhessük akváriumaink, miközben ugyanakkor azt is biztosítja, hogy az akvárium lakói megfelelő körülmények között élnek.

Jó akvarizálást!